Egy árva petákot sem tettem volna arra, hogy valaha egy általam szerkesztett blog első bejegyzését Sztálin-idézettel kezdem, de az élet mindig tud meglepetéseket okozni. „Egy ember halála tragédia, milliók halála statisztika” - hangzott az egykori Szovjetunió nagy alakjának ars poeticája, amelyhez következetesen tartotta magát élete végéig. Ha azonban az élelmiszerellátással kapcsolatos adatokat bújom, akaratlanul is a magát „acélos” jelzővel illető diktátor szavai jutnak eszembe.
Azt nem állítom, hogy máról holnapra meg lehet szüntetni az éhezést és az alultápláltságot bolygónkon, azt viszont határozottan állítom, hogy igazságosabb gazdasági és kereskedelmi keretek között, a jelenleginél lényegesen komolyabb erőfeszítésekkel rövid időn belül drasztikus javulást érhetnénk el. Hogy ez miért nincs így, annak magyarázatát nem összeesküvés-elméletekben kell keresnünk, sajnos a legtöbb esetben az egyes felek szemszögéből nézve racionálisan alátámasztható érdekekről beszélhetünk.
A blogon igyekszem majd naprakészen beszámolni a legfrissebb és leglényegesebb történésekről, úgyhogy ebben a bevezetőnek szánt írásban nem mennék ennél mélyebbre. Nincs is rá szükség, a számok magukért beszélnek.
Forrás: KSH adatai
Az eddig elért eredményeket nem szeretném elbagatellizálni, hiszen az éhezők aránya az 1990-es 19,01%-ról napjainkra 11,11%-ra esett, mindezt úgy, hogy a bolygó népessége közel másfélszeresére növekedett.
Mennyi? 30! Mi 30? Mi mennyi?
Az összkép tehát első ránézésre világszinten bíztató.
A problémát egyrészt a csökkenés üteme jelenti. Akiben ezen a ponton felmerül a kérdés, hogy mégis mihez viszonyítva állítom mindezt, annak a válaszom: az ígéretekhez. A világ vezetői két nagy jelentőségű dokumentumban is az éhezés és a szegénység visszaszorítása mellett kötelezték el magukat. A 2000-ben 189 ország által aláírt Millennium Fejlesztési Célok (Millennium Development Goals – MDG) 1. pontjában foglaltak értelmében az alultápláltak arányának, míg az 1996-os Világélelmezési Csúcstalálkozón (World Food Summit – WFS) megfogalmazott vállalások szerint az alultáplált emberek számának a felére kellene csökkennie legkésőbb 2015-ig.
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (Food and Agriculture Organization of the United Nations - FAO) által 2014-ben kiadott éves jelentés az elért eredményekkel kapcsolatban a következőképpen fogalmaz: „A Milleniumi Fejlesztési Célok az éhezés tekintetében elérhető közelségbe kerültek, a Világélelmezési Csúcs vállalása azonban teljesíthetetlen.” (The State of Food Insecurity of the World, 2014, 9. o.) A grafikon pedig a következő, nem túl derűs képről tanúskodik:
(A szaggatott vonallal jelzett trendvonalak mutatják, hol kellene tartanunk, míg a vastag vonalak a jelenlegi állapotot.)
Véleményem szerint jelen esetben az 1996-os csúcs vállalásaival kapcsolatos adatok mutatnak reálisabb képet arról, mennyire vették komolyan az érintettek saját ígéreteiket, hiszen az alultápláltak arányának ilyen mértékű visszaesése elsősorban a népességnövekedésnek tudható be: míg az alultáplált emberek száma az 1990-es bázisévhez képest 994 millióról 791 millióra (21%), addig arányuk 23,4-ről 13,5-re (43%) csökkent.
Másrészről további aggodalomra ad okot, hogy az előrelépés igencsak felemás képet fest, ha azt nem globálisan, hanem régiónként vizsgáljuk. Kijelenthető, hogy míg Ázsiában és Közép- és Dél-Amerikában valóban komoly sikerről beszélhetünk, addig az óceániai térségben megfigyelhető visszaesés és Afrika drámai helyzete beárnyékolja az eddig elért eredményeket.
Így állunk tehát 2014-ben:
A térkép alapján azt gondolhatnánk, Európában minden rendben van. Valójában azonban a más térségekben megfigyelhető éhínségnek mi, európaiak is okozói vagyunk, és a globalizációnak hála, az oly távolinak tűnő problémák a mi életünkre is jelentős hatással bírnak.
De erről majd egy következő bejegyzésben.